Jelenlegi hely

A kipihent anyuka az egész családnak ajándék: miért nem tabu babysittert fogadni?

Babysitter, vagy au pair fogadása tőlünk nyugatra szinte természetes, mindennapi dolog. Ki ne látta volna a Marry Poppins-t, vagy Nanny McPheet?

Mégis itthon még mindig a „nyugati-úrihuncutság” lebecsmérlő mondataival találja magát szembe az ember. Valljuk be, a magyar néplélek, sok esetben hajlamos a poharat félig üresen látni, a „szomszéd” tehenéről meg ne is tegyünk említést.

2023-ban ezeket a tabukat véleményem szerint mihamarabb le kell döntenünk, már csak a gyerekeink érdekében is, nekik ezzel már ne kelljen megküzdeni. - Dr. Pankaczi Andrea, a PécsiSitter és az i-sitter hálózat megálmodójának írása.

Saját bőrömön tapasztalom, a kipihent anyuka az egész családnak ajándék.

Vannak nálam szerencsésebb szülők, akikhez a nagyik és papik önként és szívesen ugranak be helyettesíteni, azonban ez nem minden élethelyzetben elvárható.

A szívesség kérés pedig olykor ugyanolyan szorongást tud okozni mindkét félnek. A saját és szeretteink idejének tisztelete rendkívül fontos a kiegyensúlyozott működéshez.

Előfordul, hogy a gyereknevelés felelőssége fojtogatóan szakad ránk, ebből egy pillanatra fellélegezni nem bűn, sőt szükséges a saját/párkapcsolatunk/családunk érdekében.

Arról pedig még nem tettünk említést, hogy a bölcsis helyek gyorsan megtelnek, gyakran a májusi beiratkozáskor tele vannak. Így már csak az óvodába menő gyermekek helyére, vagy a következő nevelési évtől tudnak új bölcsist fogadni. Szóval nem marad más választás, ha az anyaság/apaság mellett dolgozni vagy pusztán csak kikapcsolódni vágyik valaki, mint bébiszittert fogadni.

Persze mi szülők gyakran aggódunk a külső segítség kéréstől, mert olyan nehéz a gyermekünket rábízni „egy idegenre”. Hiszen, ha nem kellő alapossággal és körültekintéssel választjuk ki az erre megfelelő embert, veszélybe sodorhatjuk féltett kincsünket. Azonban az első 1- 2 alkalom után, bizton állítom, gyorsan rájövünk, hogy ettől nem leszünk rosszabb anyák, nem szeret kevésbé minket a gyermekünk, a „bezzeg az én időben”- típusú mondatokat pedig el kell engedni a fülünk mellett (ebben az esetben is)!

Nagyvárosokban, főleg az egyetemvárosokban viszonylag egyszerűbbnek tűnhet a bébiszitter fogadás: sok a talpraesett, nyelveket beszélő fiatal, akik vállalnak bébiszitterkedést, és így akár nyelvi edukációval is kiegészíthető a felügyelet.  Nyilván vannak szempontok, amik fontosak! Lássuk:

  1. Az első és talán leglényegesebb, hogy a gyermekünknek és nekünk is legyen szimpatikus a bébiszitter - ebben nem szabad kompromisszumot kötnünk.
  2. No, ha ez a kezdeti szimpátia kialakult, a racionális énünkre lesz szükség!
    Érdemes körbejárni, hogy miért kezdett el bébiszitterkedni az illető? Mint könnyű pénzbevételi forrás jelent meg az életében?
  3. Emellett érdemes kicsit mélyebbre ásni és kifaggatni a jelöltet, mivel foglalkozik emellett? Miért szereti a gyerekeket? Milyen tevékenységet folytat szívesen a gyerekekkel? Ez utóbbi azért érdekes, mert nagy valószínűséggel meghatározza azt, hogy mit fog gyermekünkkel az idő nagy részében csinálni. Ez alapján eldönthetjük, hogy illik-e gyermekünkhöz az adott szórakozási forma. Igény szerint elvárható, hogy személyre szabottan találja ki a bébiszitter a programokat, azonban ehhez szükséges előre tájékozódni az elvárásainkról.
  4. Mindenkinek, aki bébiszittert fogad javaslom, hogy az elvárásokat jól gondolja át, és várja is el, ugyanis pont ez a jó abban, hogy szolgáltatást veszünk igénybe és nem szívességet kérünk! Érdemes tisztázni például:
  • Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás egy gyereknél és hogyan sikerült azt megoldani?
  • Rendkívül mérvadó a döntésünkben, hogy veszélyhelyzetben hogyan cselekszik?
    Meg kell bizonyosodni arról, hogy veszély esetén nem fél segítséget hívni, adott esetben téged, vagy ha nagy baj van a mentőt.
  • Fontos, hogy időben kiderüljön: nem titkolna el egy elesést, horzsolást sem, hiszen gyermekünk biztonsága tőle függ abban a bizonyos időben, míg rábízzuk őt.

Miután mindet alaposan körbejártunk, hasonlóan a bölcsődei beszoktatáshoz, rövid egy-két órás felügyelettel érdemes kezdeni, kezdetben együtt, majd „elvonulva”, először csak az otthonotokban, majd kicsit otthon hagyva őket.

Legyünk végig nyugodtak, mert ha mi természetesnek vesszük a helyzetet, a gyerkőc is úgy fogja.

Szóval ezután mehetünk színházba, moziba, romantikus vacsorára a párunkkal, edzésre a barátnővel, hivatalos ügyeket intézni, a gyermekünk jól fogja magát érzeni, szociális kifejező készsége, lelki rugalmassága fejlődik, amíg mi nyugodt szabadidőt kapunk, szorongás nélkül.

Vekerdy Tamás szerint: „A legfontosabb lenne megtanulnunk, és megtanítani a gyereknek, hogy érezzük jól magunkat.” … és ehhez néha szükségünk van énidőre!

Dr. Pankaczi Andrea

A PécsiSitter és az i-sitter hálózat tulajdonosa

- Pécsimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére