Jelenlegi hely

Péntek esti láz dolgozó anyáknak

Eljön a nap, amikor a két hét gyerekkel - nehezített pályán játszóknak több gyerekkel - otthon töltött betegszabi - pontosabban gyermekápolási táppénz - helyett végre mehetsz dolgozni és hullafáradtan ugyan, de a szokottnál is korábban vágsz neki a munkanapnak.

Hatékonyság persze nulla. Ki is várná el, hogy miután lelked kihajtottad és éjszakákon át nem aludtál, aggódtál és percenként ugrottál, most friss és energikus legyél. Pláne, hogy hiába nyomkodtad a gépet két hőmérőzés között, így is-úgy is egy halom e-mail vár, aminek nagyjából a fele rendeződött nélküled is.

Csalódás.
Megnyugvás.
Para.

Aztán jönnek a kollégák:

-"Olyan fáradtnak tűnsz, pedig szabin voltál a múlt héten, nem!?"
-"Nem."
-"???"
-"Beteg volt a gyerek."
-"De már meggyógyult. Legalább ki tudtad pihenni magad."

Vagy az örökzöld kedvencem: "Téged is látni?"

Itt én rendszerint felveszem a széles mosolyom és sürgősen fontosnak igyekszem látszani, majd hirtelen belevetem magam a levelekbe vagy a telefonomba, hogy ne mondjam ki hangosan a titkos mantrát: Nem, gyereket ápolni NEM pihentető! Kimerítő lelkileg és fizikailag is! És az igazság az, hogy a munkahelyen lenni sokkal nyugisabb, mint a beteg gyerek mellett.

Vajon meddig lesz olyan a munkakultúránk, hogy gyerekápolás után lapos kúszásban kell visszaosonni a munkahelyre full stresszesen? És vajon mikor lesz végre olyan, hogy amíg egy anya otthon ápolja a beteg gyerekét ne azon járjon az agya, hogy ő most tulajdonképpen lóg...? (mások szerint, vagy tényleg?!)

A költői kérdés után lássuk a tényeket

A jogszabályok biztosítják a lehetőséget arra, hogy az szülő otthon ápolhassa a beteg gyerekét. A gyermekápolási táppénz (GYÁP) a 12 éven aluli gyermek betegsége esetén a szülőt megillető pénzbeli ellátás. Ilyenkor a szülő nem a saját betegsége okán ugyan, de keresőképtelenné válik, hiszen a gyermeke betegsége miatt nem tudja a munkáját ellátni. Ugyanazok a biztosítottak jogosultak rá, akik saját keresőképtelenségük esetén is táppénzben részesülhetnek. 

A gyermekápolási táppénzre jogosultságnak három alapfeltétele van:  

  1. a fennálló biztosítási jogviszony, 
  2. a keresőképtelen személy pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett, 
  3. az orvos által megállapított és igazolt keresőképtelenség.

A gyermekápolási táppénz folyósításának időtartama a beteg gyermek életkorától, valamint attól függ, hogy az azt igénybe vevő szülő egyedül neveli-e a gyermeket. 

A gyermek életkorához igazodóan igénybe vehető gyermekápolási táppénzes napok száma: 

  • 1 évesnél fiatalabb gyermek szoptatása, ápolása címén a gyermek egyéves koráig időbeli korlátozás nélkül jár.
  • 1-3 éves gyermek után évenként és gyermekenként a szülőnek 84 naptári nap jár.
  • 3-6 éves gyermek után évenként és gyermekenként a szülőnek 42, egyedülálló szülőnek 84 naptári nap
  • A 6-12 éves gyermek után évenként és gyermekenként a szülőnek 14, egyedülálló szülőnek 28 naptári nap jár.

Blaskó Anna – HR és munkaügyi szakértő, coach

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére