Jelenlegi hely

HPV elleni oltás - egy kis választás, hogy ne kelljen választanod!

Szeptember 12-ig még lehet jelentkezni a a hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni (HPV) védőoltásra. A méhnyakrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat és a harmadik helyen áll a nők daganatos halálozásában a világon.

A hazai átfogó méhnyakrák-megelőzési program részeként 2014 őszétől Magyarországon ingyenesen kaphatja meg minden 7. osztályos – 12. évét betöltött – lány a méhnyakrák elleni védőoltást az iskolákban. A HPV elleni védőoltás leghamarabb 9-10 éves kortól adható. A serdülő lányok és a fiatal felnőtt nők rutinszerű HPV elleni oltását, több ország védőoltási programja is ajánlja.

A szülői beleegyező nyilatkozatokat szeptember 12-ig kell az iskoláknak visszajuttatni.

A védettség eléréséhez féléves különbséggel két oltásra van szükség, ezeket a 7. évfolyamra járó lányok a tanévben ősszel és tavasszal kapják meg. Az iskolai oltáskampányban használt vakcina a jelenleg elérhető legtöbb HPV-típust tartalmazó oltóanyag, a humán papillomavírus kilenc típusa ellen alakít ki védettséget. 

Az oltás éveken keresztül jelentős védelmet nyújt a lányok számára a fertőzés következtében kialakuló méhnyakrák ellen, ugyanakkor fontos az oltás melletti rendszeres nőgyógyászati szűrés is.

A HPV (humán papillomavírus) a méhnyakrák kórokozója, mely ellen létezik védőoltás. A méhnyakrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat és a harmadik helyen áll a nők daganatos halálozásában a világon. Sajnos még napjainkban is évi 450 körüli halálesettel kell számolnunk, ezen felül a betegség előfordulási gyakorisága és a betegség miatti halálozás is jóval magasabb, mint az európai átlag. Annak ellenére, hogy az összes többi daganattípussal ellentétben védőoltással lehet védekezni ellene. A HPV elleni védőoltás széles körben javasolt, legideálisabb esetben a szexuális élet megkezdése előtt, hiszen a HPV elleni oltás szempontjából azok a legalkalmasabbak, akik még nem élnek szexuális életet. De a HPV elleni oltás beadatása minden szexuálisan aktív nőnek ajánlott. Elsősorban a fiatal, 30-45 éves nők betegsége, a megbetegedés másik csúcsa 60 év körül van.

Bizonytalan vagy? A HPV vírus okozta méhnyakrák elleni védőoltásról, a betegségről sok választ találsz ITT a Mályvavirág Alapítvány oldalán. 

 

Forrás: webbeteg.hu, MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére