Jelenlegi hely

Hány munkaviszonyom lehet egyszerre?

Ma már nosztalgikusan vagy épp elrettentően, esetleg elképesztően hangzik, hogy „másodállás”, mégis gyakorta felmerül a kérdés, hogy hány helyen lehet egyszerre dolgozni? 

És most nem a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás idoli(?) képét szeretném feszegetni. Pláne, hogy az egyik tipikus élethelyzet erre a gyed, gyes időszaka.

Ilyenkor fizetés nélküli szabadságon van az anya, és közben valahol általában sejti (vagy éppen tudja), hogy nem fogja tudni ugyanott folytatni, ahol abbahagyta a gyermek születése előtt, és kipróbálna más lehetőségeket is. 

Ugye, tudtad, hogy nem kell ilyenkor felmondanod?

A következőkben bemutatom számodra, mit mond a törvény, és mire kell odafigyelni, hogy ne érjen meglepetés.

Nézzük, mit is mond a jog!

A hatályos munkajogi szabályok nem tiltják, hogy több, akár teljes (8 órás) állásod is legyen. 

A jog rábízza ezt a döntést (is) a két szerződést kötő félre, vagyis rád és a cégre. Tehát elméletileg mindenki szabadon köthet akár több munkaszerződést, és akár több állást is elvállalhat. 

Ugyanakkor ez a szerződéses szabadság nem jelenti azt, hogy a többes foglalkoztatás ne vetne fel bizonyos jogi problémákat. Sőt!

Nézzük, mire kell odafigyelned, ha több munkaviszonyt szeretnél!

1) Munkaszerződésbe ne ütközzön

Az általánosan elterjedt gyakorlat az, hogy a munkaszerződésben kikötik a cégek, hogy a további munkaviszonyt csak az ő hozzájárulásukkal létesíthetsz.

Ha a munkaszerződésedben szerepel ilyen kitétel, és mégis a tudtuk nélkül elvállalsz egy másik állást, akkor bizony szerződésszegést követsz el. 

Ilyenkor ezt a szerződésszegést előbb-utóbb kénytelen leszel valahogy feloldani. Vagy úgy, hogy bíróságon kívül megegyezel a korábbi munkáltatóddal, vagy rosszabb esetben egy munkaügyi perben kell a szerződésszegésért felelned. DE! maga a szerződésszegés ténye nem befolyásolja a további (újabb) munkaviszonyod érvényességét.

2) Általános magatartási követelményekbe se ütközzön

Jogba ütközik az az eset is, ha a szerződés alatt megszeged az általános magatartási követelményeket. Ilyen például a munkáltatót és a munkavállalót egyaránt terhelő tájékoztatási kötelezettség elmulasztása.

Sokan azt hiszik, hogy ez már nincs benne a törvényben. Nem, nem igaz, az új Munka Törvénykönyvében ugyanúgy benne van a bejelentési vagy tájékoztatási kötelezettség. Az általános magatartási követelményekből könnyedén levezethető mindkettő. (Mt. 6- 8. §§)

Fontos ugyanakkor, hogy ez NEM engedélykérés, hanem bejelentés. Vagyis a munkáltató alapesetben nem tudja megtiltani neked, hogy több állásod legyen.

Megtiltani kizárólag akkor tudja, ha az írásbeli bejelentést elmulasztod, vagy a munkaszerződésedben rögzített megállapodásotok ellenére létesítesz egy újabb munkaviszonyt. 

A fenti két szabályon kívül a kollektív szerződés vagy a munkáltatói belső szabályzatok szintén meghatározhatnak további olyan eseteket, amelyek korlátozzák a többes munkaviszony létesítését. Érdemes minden esetben ezeknek is alaposan utánajárnod!

Kivételek mindig vannak – nézzük mi vonatkozik a vezető állású munkavállalókra!

Vezető állású munkavállalók esetében a Munka Törvénykönyve egyértelműen és határozottan fogalmaz. Ennek értelmében vezető állású munkavállaló NEM létesíthet további munkaviszonyt. (Mt. 211. § (1))

Ez viszonylag egyértelmű helyzet, és azt hiszem minden magyarázat nélkül is érthető, hogy egy kulcsbeosztású és felelősségű embernél a jog is egyértelműen a munkáltató mellé áll. Ha nem így lenne, itt már a cégre nézve lenne aránytalanul nagy a kockázat. 

Összefoglalva

Alapesetben nem tilos a többes munkaviszony, de ha bizonytalan vagy, hogy a konkrét helyzetben milyen lehetőségeid és kötelezettségeid vannak, inkább konzultálj egy szakemberrel, így elkerülheted, hogy pórul járj.

Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le róla!

Szerző: Blaskó Anna
Közgazdász-szociológus, munkajogi szakokleveles tanácsadó
Még több hasznos cikk a témában itt: Munkajog! Érted?

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére